2014. október 11., szombat

Amour Sucré Fanfic

(Cas x Nath)
#slash #yaoi #16+vagy18+...nemistudom.-. #HASHTAGMERTMENŐ
 Na jó, most életem legremekebb bevezetőjét olvashattátok...:'D Kissé hülye kedvemben vagyok, de tegyük is félre ezt, és térjünk a lényegre - mintha a hülyeséget olyan könnyű lenne elzárni egy kis dobozba, aztán ott hagyni a szoba egyik pókhálós sarkában, hogy felé se nézel, míg be nem fejezed ezt a novella izét... Szegény. Magányos lesz nélkülem. T^T
 Biztos sokan ismeritek a Csábításból Jeles nevű játékot. Hát igen, én is játszom már egy rövid két éve - ennek ellenére szinte sehol sem tartok az epizódokkal. .-.
 És hát, az utóbbi időben kicsit rákattantam, így a két jelenlegi kedvenc dolgom - a yaoit és ezt a 'zseniális játékot' - összekapcsolva megírtam egy Castiel x Nathanieles Slasht - ergo; a Rockerállat megdugja a Stréber gyereket. *megtapsolja magát, közben jót érez*
 Életem első ilyene... és hát... btw. Team Castiel Forever <3 ^w^

 Magyarázó:
 - Uke
: az alárendelt fél, azaz érzelgősebb, tapasztalatlanabb.
 - Seme: a domináns, erőteljes és agresszív fél.

*legyszívesebben ráugrana a Vörösre és kiszorongatná belőle az életet*

   – Basszus, hova raktam a kulcsot? - kereste minden zsebében és zugában frusztráltan Nath, mire felörlődött benne az ötlet, hogy elhagyta vagy rosszabb esetben ellopták. Mégpedig, ha ellopták, akkor nagy valószínűséggel a tanáriban lévő megoldókulcsot is. Abból pedig csak neki származhat baja, hisz az ő felelőssége a pótkulcs.
 Sietve rontott be a tanári ajtaján, szerencséjére nyitva volt, majd csalódottan vallotta be magának, hogy a megoldókulcsot bizony ellopták. Elsőre vajon ki juthatott eszébe? Naná, hogy a suli vörös rosszfiúja, azaz Castiel. Ezzel a gondolattal futotta körbe már háromszor az iskola teljes területét, mire ráeszmélt, hogy Castiel ilyenkor próbán van a pincében. Oda meg senki nem mehet be, csak a bandatagok... Így várnia kellett, míg a Vörös kiteszi lábát az alagsorból.
 A földön ült és a falnak támasztotta hátát, már-már majdnem elaludt, mikor nyikorogva nyílt az ajtó, de nem Cas, hanem Lisander sétált ki rajta. Nath már őt látva is reménykedve ugrott fel helyéről, úgy rohante le, mintha az egyik rajongója lenne, majd megbizonyosodva arról, hogy Castiel még lent pakol, hamar lefutott a lépcsőn. Majdnem a Vörös nyakába vetette magát, közben ordított, ahogy azt az ő hangjával lehetett.
   – Hol van a megoldókulcs, mi?
   – He? Miről beszélsz?
   – Ne játszd itt nekem a hülyét, Castiel... – szorította arcára kezét.
   – Ja, az a vastag papírköteg a tanári asztaláról? – vigyorgott ördögien a Szőkére. – Az a megoldókulcs lenne? – tapasztotta állára tenyerét, s gondolkodón meredt a távolba, miközben néha-néha visszapillantott rá, elmosolyodott, majd megvonta a vállát – Nem láttam.
   – Na, ne szórakozz velem! – kiáltot Castielre, s egy lépéssel hátrébblökte, mire ő esett hátra.
   – Azt hitted, mi? Én is lehetek erőszakos? – vetette oda, s négykézláb a Szőke fölé mászott.
 Tekintetük egy szinten volt. Cas vigyora valami olyat tükrözött, amit Nath még soha nem látott rajta... élvezet. Nem az a fajta, mikor röhög a másik félrelépésén... Ez most más volt.
 Nathaniel ijedten próbálta kiszabadítani magát, de bármilyen erősen is próbálkozott, Castiel nem engedett. Sőt, egyre inkább csak közeledett hozzá: egyik lábát a másik lábai közé rakta, két kezével lefogta a kapálózóakat, pillantásával pedig rabulejtette a Szőkét. Teljesen elfelejtette vele, hogy mi is történt akkor.
 Eltünt a Bestia vigyora, már csak egy kissé lehajlott száj virított a helyén, majd csillogó szemekkel próbált egyre közelebb és közelebb hajolni a másikhoz. Félt... Végül csak egy visszafogott "el sem hiszem" mosollyal ülésbe emelkedett. A Szőke ezt kihasználva erősen lelökte magáról, abban a pillanatban felkászálódott a szőnyegről, majd amilyen gyorsan le, olyan gyorsan rohant felfelé is immár egy dühös Vörössel maga mögött. Cas a főfolyosón utolérte, megmarkolta a karját, aztán a szekrényekhez lökve lefogta csuklóit. Érdekes helyzet volt. Nath behunyta a szemeit, s mikor kinyitotta, Cas közvetlen közel volt az egész arcához. Érezte a lehelletét, amiről nem is gondolta, hogy ennyire forró, karján az érintései pedig megbizsergették az egész testét. Még nem is érzett ilyet soha...
   – Engedj el! – kezdett el fészkelődni a Szőke, mire Cas csitítás képpen fenyegtőn közelebb hajolt szájához, majd a mögöttük lévő szekrényekbe csapott.
   – Nem gondolod, hogy ennyivel megúszod, ugye? – nyalt bele a levegőbe vigyorogva, vészesen közel Nath ajkaihoz.
   Ám ekkor a Vörös laza dzsekije alól egy, majd kettő, végül három papír csúszott ki. A megoldókulcs összes lapja. Mindketten kerek szemekkel bámultak a hulló papirok után, mire Nathnak sikerült a pillanatnyi bizonytalanságot kihasználni, és kiszedni magát a fogásból. Rögtön a földre is vetette magát. Ám Castiel sem gondolkozott másképp; ő is a papírokhoz sietett, majd az utolsó ottmaradt lapot ketten fogták meg. Egymásra néztek, morogtak valamit, végül kezdetét vette az erőnléti rész, kvázi melyikük tudja kihúzni a másik kezéből a lapot. Nath tisztában volt a ténnyel, hogy Castiel sokkal erősebb nála, de mégsem adta fel. Ennek a harcnak viszont nem ők, hanem Mr. Fraize vetett véget.
   – Azok ott a történelem dolgozat megoldásai?! – meredt a két fiúra. – Nathaniel, mégis mit képzel, hogy csak úgy oda adja a megoldásokat?
   – Nem, én nem... – kezdett bele, de befejezni sem tudta, Mr. Fraize máris közbeszólt.
   – Büntetés, mindkettőjüknek! A hetedik órában a második teremben. Várni fogom önöket! – fejezte be.
   Otthagyva a két fiút, ők rögtön civakodásba kezdtek.
   – Pf, szép. Most mehetek büntibe... – szólalt meg a Vörös.
   – Mi az, hogy pf?! Még te vagy fennakadva? Ez csak a te hibád, nem kellett volna puskázni!
   – Először is; még nem puskáztam, csak előkészítettem mindent, hogy sikerüljön. Másodszor; te lepleztél le minket. Szóval ne rinyálj már, Szöszke.
   Nath inkább ennyiben is hagyta a dolgokat és továbbindult, hogy be tudja fejezni a teendőit a büntetés előtt.
   A hetedik órában a kötelességtudó Nathaniel pontosan meg is jelent, ennek az ellenkezője, vagyis Castiel pedig több, mint tíz perccel később toppant csak be. Ezzel Mr. Fraize meg is hosszabbította a büntetésben töltött idejüket, majd arra hivatkozva, hogy fontos és halaszthatatlan dolga akadt, elhagyta a termet.
   A néma csend unalmas volt, így Cas lassan a Szőke mellé szegődött a pad tetejére, s nyugodtan tűrték egymás közelségét, ami furcsa volt, főleg a történtek után. Nem egy mindennapos esemény..
   Talán egy vagy ki tudja, hány perc volt, mire a rocker megszólalt:
   – Emlékszel, mikor anno a homokozóban elvetted Amber játék babáját? Meg mikor leöntötted egy vödör vízzel? – nevette el. – Emlékszel? Akkor még nem voltál ilyen stréber kis jófiú, aki a szabályok seggét nyalja.
   – Igen, emlékszem... Nem szándekoznál elmenni a közelmből? Valahova a terem másik végébe vagy egy eldugott sarkába esetleg? Nem akarom az elkövetkezendő egy órában a csesztetéseid hallgatni, lenne jobb dolgom is; például a holnapi töri dogára tanulni. Mert Neked hála, itt kell dekkolnunk. És igen, tanulni, mert én olyat szoktam, nem pedig puskázni...
   A Vörös szótlanságba meredt, s válasz helyett egy újabb kérdést szegezett Nathez immár visszafogottan és komoran.
   – Mit gondolsz Alexyről? – kérdezte halkabban.
   – Mi ez így hirtelen? Hát, különösebben nem beszélek vele, de amúgy kedves és segítőkész srác.
   – Én nem arról beszélek... – hajtotta le fejét, hogy ne lehessen a tekintetébe látni, közben vörös tincsei is a szemei elé hulltak. – hanem... a beállítottságáról...
   – Ja, hogy a fiúkat szereti?
   Csak szótlanul bólintott egy halványat.
   – Nincs vele bajom, ha neki így jó, akkor jól van. Mondjuk én magamnak nem tudnám elképzelni ezt az útat, de ez már más téma – söpörte ki szeméből szőke haját, Cas pedig a padra csapott. – M-mi az? Más választ vártál? – nézett rá félve.
   – Nem, csak... Basszameg! – hangzott fel még egy csattanás a levegőben.
   – Nem értem, most mi van?
   – Nath... Te idióta... – mondta kissé mérgesen Castiel, majd pár másodperc elteltével tekintetét lesütve, kezeit erőszakosan a fiú vállaira szorította, mit sem törődve a reakciójával leindult a derekához, mit párszor megcirógatott, hogy a Szőke beleborzongjon, majd a pólója végéig simítva ujjait, fehérkés és hideg bőréhez érintette. Cseppet feljebb csúsztatta őket, így Nathaniel kidolgozott hasizma is szépen lassan kikerült az ing rejteke alól.
   – T-t-te mit...? – kezdett neki, majd leugrott a padról s onnan bámult tovább tiszta vörös arccal.
   Cas is csak nézte, ahogy próbálja összeszedni magát. Amit máskor a világ legviccesebb dolgának nevezne, de ez most nem így volt. Jelen pillanatban a vicces jelző meg sem fordult a fejében.
   Hamar utánament és a padra szorírotta. Egyik kezét az arcához emelte. Nem is tudta, hogy gyorsan kéne cselekednie vagy inkább szépen megnyugtatni az alatta fetrengő Szőkét. Hát, hamar elhatározta, mit tegyen; egy rövid ideji szemezés után, mikor látta, hogy nem próbálja lelökni magáról - ergo nem mutatta semmilyen ellenállás jeleit - apró csókot nyomott Nathaniel halvány rózsaszín ajkaira. Mintha egy cukormázas fánkba kóstolt volna bele; édes volt s puha.
   Nath nem tudta felfogni a jelenlegi helyzetét; hogy ő és Castiel? Teljességgel lehetetlen!
   Most egy gyengét lökött a Vörösön, hogy észheztérítse, de erre csak a tétovázó nézését kapta válaszul. Eközben Nathban valami megszólalt, egy gondolat, egy érzés, mely arra késztette, hogy ismét ajkain érezhesse a másikéit. Hogy megint megremeghessen az egész teste, mikor a forró kezek hideg bőréhez érnek.
   Ezek után várta, hogy lépjen, de látta, hogy Cas minden bátorsága elszállt, így megragadta a bőrdzsekijét s magához húzta. Ő lopott egy második csókot tőle, ez pedig újra visszaadta a magabiztosságot és a lendületet, mit a Vörös egy halvány vigyorral jelzett, erősen a nyakába lehelve.
   Nath nem zavartatta magát, annak ellenére, hogy nemhogy fiúval, de egyetlen lánnyal sem volt ilyen dologban része, csak hagyta, hogy sodorja az ár. Hagyta, hogy az ellenségeként titulált személy apránként lehúzza a minden reggel igényesen kivasalt nadrágján a cipzárt, majd tapintatosan megérintse ott, ahol eddig senkinek nem engedte.
   Az érzékeny Szőke felnyögött egy halkat, mire elpirulva szájára tapasztotta kezét, Castielnek pedig halvány vigyor ült tőle az arcára, hisz ez a hang csak alátámasztotta, hogy nem tévedett, jól csinálja.
   – Eh... ez én voltam...? – suttogta magának nyögve Nath.
   Cas nem válaszolt.
   – Ez lesz az első...? – kérdezte tétlenkedve a Vörös.
    Nath nem tudta mire vélni, sőt, összerándult a kérdés hallatán. Megrémítette a gondolat, hogy tényleg ez lesz neki az első... És egy fiúval... Pontosabban nem csak egy fiúval, hanem azzal a fiúval. Az ellenségével, aki már azóta a megrontója, mióta ismeri.
    Csak félénken bólintott egyet, mire Castiel halványal elmosolyodott, s a hallottak hatására visszafogta magát.
   Gyorsabban, mégis szelíden kényeztette tovább Nathanielt, néha csókokkal csitította az elfojtani próbált nyögdécseléseket, máskor meg mit sem törődve a hangokkal, szenvedélyesen a nyakát szívta, hogy helye maradjon, hogy tudják, valaki járt itt. Mintha ezzel megjelölte, kisajátította volna Őt magának.
   Mikor már úgy tűnt, túlléphetnek az egyoldalú élvezetről és végre a Vörös vadállat is részesülhetne benne, hirtelen fordult a zárban a kulcs. Erre Castiel hamar kiszedte kezét a Szőke gatyájából, magát Nathot pedig visszaültette a helyére. Az igazgató a szokásos mosolytól virító arcával vándorolt be az ajtón, mit sem sejtve, majd cseppet rekedtes hangján hazaengedte a két fiút.
   Castiel már az ajtónál állt és indult volna haza, mivel egész nap erre várt, de mire az igazgató hangját meghallotta, rögtön megállt s a falnak támasztotta vállát.
   – Tudtam, hogy nem volt jó ötlet itthagyni magukat felügyelet nélkül... Olyan kiütöttnek néz ki, bántotta magát, Nathaniel?
   A megszólított felkapta fejét, majd hebegve megszólalt.
   – Nehm... Dehogy...
   Miközben az igazgató még beszélt hozzá, Cas a háttérből vigyorgó arccal dobott egy csókot a Szőkének, s elégedetten elsétált.

   Miután Nathaniel is kikászálódott a teremből, majd a mosdóból, ahol pár öklendezés mellett levetítette magában a történteket, elért a suli kijáratához. Jobbra indult el, mint szokott, ám akadályba ütközött, ez az akadály pedig a Vörös vadállat, azaz Castiel volt.
   Fülhallgatóval voltak eldugaszolva a hallójáratai, max hangerőn hallgatta hörgősebbnél hörgősebb dalait, ám az Ő Szőkéje óvatos, körülményes lépteit még így is meghallotta.
   – Basszus... – hadarta magának halkan Nath.
   – Méghogy nem találod elképzelhetőnek ezt az útat, mi...
   – Hagyj békén, ahogy eddig is tetted, oké? – közölte, majd tudomást sem véve Casról, elsétált mellette.
   – Hé! Most mondd, hogy rossz volt! – kiabált utána. – Bár akkor hazudnál, hisz lent valaki nem ezt mutatta nekem – fakadt egy gonosz vigyorra.
   – Legalább annyira figyelj már, hogy az ilyeneket inkább nem üvöltöd el a világnak!
   – Ho, nyugi, Cica – simított Nath hajába.
   Nathaniel még életében nem nézett senkire úgy, hogy látszódjon, mit gondol róla. Ez most megtört. Mégpedig Castielt bámulta egy "te komplett idióta vagy" tekintettel.
   – Komoly? Cica? Ez most száz százalékig komoly?
   Nath lerántotta magáról Castiel kezét, majd ismételten faképnél készülte hagyni.
   – Miért? Ha nem száz százalék, akkor előkapod a kis zsebszámológéped és elkezded számolgatni, hogy mégis mennyire voltam komoly?
   – Ha-ha... Nagyon humoros itt valaki... Nehogy utánam gyere, ezt legalább fel tudtad fogni?
   A dühös Vörös csuklón ragadta s a falhoz lökte. Vékony csuklóját el nem engedte, így annál fogva szorította, majd Nathaniel nyakához hajolva rekedt hangon suttogott.
   – Érzed a lehelletem? Felizgat, mi? Bizserget? – hajolt szájához, s majdnem összefonta ajkaikat, keze pedig lent kis cirógatásba kezdett. A Szőke álmodozva lehelt vissza a másik ajkára, miközben Cas elfullva kacagott. – Már az ilyenkre is beindulunk? Te kis perverz!
   A provokálásnak nem volt eredménye, még mindig vágyakozva álltak egymással szemben, viszont a Szőke már nem kicsit volt a helyzetre hangolódva...
   – Jaj, Nath... Valld már be végre...
   Castiel ellökte magát a faltól, és egy szó nélkül hazaindult, Nathanielt meg otthagyta egymagában, szinte összeomolva, hogy elgondolkozhasson a mai napon.
   Végül a Szőke is hazatalált, majd egy szót sem szólva, köszönést mellőzve, felbaktatott a szobájába. Kotorászni kezdett a táskájában a történelem könyv után, mivel Castielnek hála, nem igazán tudott ma egy kicsit sem tanulni... Minden tankönyvét kihúzta a helyéről, visszanyúlt a táska összes zsebébe, hogy ellenőrizze, de sehol nem találta. Talán a büntetésben hagyta.
   – Remek! - sóhajtott fel. – Akkora egyest fogok kapni... 
     Ekkor eszébe jutott, hogy nem csak tankönyv, hanem füzet is létezik a világon. Így azt előkaparva kezdte olvasgatni, ám a benne lévő csekély információ még a ketteshez sem lett volna elég. Mindenesetre azt szóról szóra, oda-vissza megtanulta, majd az órára nézve este tízkor bemesélte magának, hogy most már ideje lenne aludni, különben képes azt a kis tudást is kiverni a fejéből. Az álmatlanság felejtéssel hat a Szőkére.
    Lekapcsolta a lámpákat, magára rántota a takarót, behunyta a szemét, de mégsem bírt álombamerűlni. Hirtelen megremegett a mindene, nem tudta mire vélni. Aztán rájött. Vörös haj... azok a szürkület színű szempárok, mikből sugárzik a tűz... puha ajkak... és a pillanat, mikor egy kisgyerekhez hasonló pillantást vetett rá; a bizonytalanság csalta elő belőle... Csakis Ő járt a fejében.
   – Castiel... - ejtette ki nevét egy sóhajtás mellett. – Miért kavartál így fel? Hiszen én nem is vagyok... Ah, kit is akarok hülyíteni... Elbűvölt...
    Még gondterhelten sóhajtott egyet, végül behunyta szemét és elszundított. Álmában is csak Rá tudott gondolni.
   – Hogy lehet ez? Ilyen hamar, hogy szerethettem bele valakibe...? Hisz reggel még az ellenségem volt, most meg... És nem is a jelleme fogott meg, hanem... amit csinált velem az... az csábított el... Castiel... 
   – Hé, Nath... Hé! – zavarta fel álmából egy suttogó hang.
   A Szőkének eszében sem volt felkelni semmilyen hívogató szóra, ám kis idő múlva automatikusan kinyitotta szemeit. A látvány megdöbbentette; Castiel. De nem elég, hogy Castiel, nem. A Vörös éppen fölötte terpeszkedett és egy csókkal kelesztette őt. Dermedten, kigúvadt, táskás szemekkel tűrte, míg a Bestia lassan elemelte fejét tőle, majd a tekintetük összetalálkozott. Cas elmosolyodott.
   – Végre, hogy felkeltél, Csipkerózsika. Már azt hittem, mást is kell csinálnom, hogy magadhoz térj – állt a szája vigyorba. –, bár inkább reménykedtem benne.
    Nath letaszította magáról, majd a földre esett után bámulva megkérdezte:
   – És miért is jöttél ide... – nézett rá az ébresztőjére, majd visszafordult – hajnali kettőkor?
    A Vörös a táskájában kezdett kutatni, majd lassacskán előrántotta Nathaniel tankönyvét.
   – Nem kell megköszönni – vágta neki a könyvet. – Remélem, fájt, Szöszke.
    Csend uralkodott el a kis sötét szobában. Az órák kattogása, akár egy frissen becsapott villám, a dagadó hold fénye az egyetlen, mi egy kis világosságot tudott adni ebben a dobozban, néhány bagoly huhogása pedig kissé ijesztő hangulatot segített színlelni.
    Nath buzgón lapozgatta az imént visszakapott tankönyvet, hátha sikerül valamit megjegyeznie, Cas pedig... Castiel csak ült és gondolkozott. Még ő maga sem tudta, hogy min, csak annyit érzett, hogy cselekednie kell. Folytatni, amit délután befejezésre kényszerített holmi közember...   
   – Akarod folytatni a délutánit? – vetette oda az ötletet rezzenéstelenül.
   –  T-tessék? – remegett meg, s kiesett kezéből a szorongatott könyv.
   – A délutánit. Tudod, mikor a padra taszítottalak és...
   – Ne mondd ki! – hallgattatta el.
   – És – folytatta gondolkodón. – életedben először valaki hozzád ért egy érzékeny helyeden – vigyorított a Szőke felé.
   – Hülye... Nem, amúgy nem akarom. És ha most megbocsájtasz, vagy ha nem is, én most visszaalszom – mondta, majd hátat fordítva a földön fekvőnek, betakarta magát.
    Következő pillanatban Cas megragadta a takaró lelógó apró részét s egyetlen mozdulattal lerántotta a földre a Szőkével együtt. Mire Nath kinyította szemeit, már a padlón elterülő puha szőnyegén és Castiel diadalmas vigyora alatt találta magát.
   – Tényleg azt hitted, hogy számít a válaszod? Csak udvarias voltam.
    A Vörös gyengéden kezdte el kigombolni Nath pizsama felsőjét, ezzel felszabadította a már korábban is megszemlélt hasizmokat, majd kis nyelvtorna után, mit a Szőke szájában tartott, párszor végignyalta felsőtestét. Tagoltan tenyere egyre lejjebb vándorolt, végül a nadrágjánál állapodott meg.
   – N...ne-ne-ne, te perverz állat!!! – ellenkezett.
   – Igazad van... Méltóbb módon kéne, hogy vetkőztesselek.
    Csúszott le a keze szintjére, majd ráharapván a nadrág felső részére, lehúzta. Nem lepte meg, amit látott: Nath már akkor túlfűtötte magát...
    Ajkait gyengéden érintette Nathoz, majd a jól ismert rekedt és suttogó hangon megszólalt.
   – És most akarod? – nem kapott választ, így beleharapott a combjába, majd egy fenyegető tekintettel ismét a másik ajakinál termett. – Mondd, hogy akarod.
  – N... ehm... Én... – nyögte ki. – Ah... Akarom... – karolta át megadóan Castiel nyakát, mire az felbátorodva kezdte el mozgatni a kezét.
   – Most már nem fordulhatsz vissza, Szöszi – súgta lihegve a fülébe. – Enyém vagy.
    Miközben ajkaikat szenvedéllyesen összetapasztották, Castiel lehúzta magárol a dzsekijét, majd elvált a Szőkétől, úgy vette le a felsőjét, s visszamászott hozzá. Kigombolta a farmernadrágját, így immár nem a keze tapogattta Nathanielt... Castiel büszkén kezdte összedörzsölni ágyékukat, amire mindketten felnyögtek, csak a másik sokkalta nagyobbat. Pár percet így töltöttek, ám a Vörös már lépett volna tovább, így két karjával körbefonta Nath combjait.
   – Ha már csinálod, akkor legalább fordíts meg... – lihete ki a Szőke.
   – A-a, látni akarom a képed. Hogy mennyire élvezed – nyalta végig gonosz mosolya mentén alsó ajkát.
    Először figyelmesen csak kicsit, majd később egyre nagyobbakat lökött rajta. Nath hatalmas nyögései csak gerjesztették, így esze ágában sem lett volna abba hagyni, még ha kéri sem. Tagoltan hajolt a Szőke kifehéredett ajkaira, melybe csókjával kis életet lehelt, közben a valamennyi elfojtott nyögés után Casból is kitört egy nagyobb. Szájától lejjebb vándorolt, közben el nem vált a másik hideg bőrétől, majd a nyakához érve azt is kényeztetni kezdte. Csókolgatta, ismételten kiszívta, gyengéden ráharapott, mitől Nath az éjszaka legnagyobbját nyögte és életében először elment. Kezei leolvadtak nyakáról. Castiel erre lassan megállt s vigyorogva belelihegett fülébe.
   – Ez gyors volt... De én még nem élveztem eléggé, Nath... A java még csak most jön – világosította fel Cas, amire hirtelen méllyeket és ezerszer gyorsabbakat lökött belé. Két perc múlva unottan, mégis vágyakozva nyégykézlábra állította, majd úgy kezdte újra. Szinte Nathaniel hátára támaszkodva kezdte apró csókokkal ellepni tarkóját meg lapockáit, s abban a pillanatban a Szőke már másodjára, a Bestia pedig először élvezett el.
    Már mind a ketten kidölve feküdtek a padlón. Egymás mellett lihegve kapkodtak levegő után.
   – Heh... Sema-sama lettem – nevette el magát Cas.
   – Hogy mi? – nézett rá meghökkenve. – Eddig Uke-chan voltál, vagy mi?
   – Nem. Most először vagyok bármelyik is... – mosolyodott el halványan. – Te vagy az Én első Uke-chanom.

2 megjegyzés:

  1. Tyűha :D ez igen, sokkal jobb lett ez a verzió, mint amit küldtél nekem facen :) nagyon tetszett, bár ahogy említettem még nem igen olvastam ilyen slasht :D Ja és ez a design nagyon tetszik *.* nagyon jó lett!
    Puszi,
    Rikki

    VálaszTörlés
  2. Hűű legyen még sok-sok ilyen, ez baromi jó lett *-*

    VálaszTörlés