2014. szeptember 7., vasárnap

Quintus Penna: Colores a Piano - A Zongora Színei

*nem dumál, csak itthagyja a frissen megírt részt*



Az eső csak nem akart elállni, zuhogott teljes erejéből. Kis erekben folyt a víz az utca töredezett kőjárdáján, majd végül összetalálkoztak s egy úton mentek tovább egyre több eső vizet magukhoz gyűjtve. Minden ház illetve azok martaléka még meglévő ablaka vagy teteje csillogott a viharral járó vízfágyoltól, az alkony előhozta a denevéreket, mik adtak egy kis alaphangot az utcának, s az utolsó működő lámpák kigyulladtak, majd pislákolva folytatták munkájukat.
 Dante utálta a denevéreket. Viszont ez kölcsönös volt. Ezek valahogy mindig megérezték, ha egy nem emberi lény van a közelükben, ám most nem csak egy Farkast kellett eltűrniük maguk mellett, hanem egy szárnyakkal büszkélkedhető Angyalt is.
 Órák óta járták az utcát, s mikor már a holdfény is segédkezett a sötétség eloszlatásában, a magasból egy alak zuhant a kő útra. Ugyancsak közel landolt, mégsem láttak a körvonalainál többet kirajzolódni a sötétben.
 Marilyn Dante mögé hátrált, majd egy kicsit kikandikált a tekintete a fiú vállai felett s úgy figyelt.
  Miért bújt el a lány? Fél tőlem? gúnyolódott, majd sziszegett egyet. Pedig nem kéne, hisz nem bántok én. Csak egy kicsikét harapok csillantak meg szemfogai a fényben és tébolyult kacajban fürdőzve.
 Mindketten hallgattak. Marilyn megdermedt a félelemtől, Dante meg csak hozta a szokásos semmit tevő énjét.
  Mi van már? Valaki kiharapta a nyelvetek, hogy nem beszéltek? Na ne már, a végén még magányos leszek, aztán beleőrülök az antiszockodásba. Tudjátok, már mióta nem beszéltem senkivel? morzsolt el egy pár műkönnyet. Jó, nem érdekel, akkor oda megyek hozzátok.
 Szavát tartotta, kilépett a sötétből. Félmeztelenül, csurom vízesen, de mégis vigyorral. Vörös haja volt, talán festett, hisz néhol barna foltokban tarkultak tincsei. A mániákus vigyor egy cseppet sem konyult le, még akkor sem, mikor Dante dühösen kezdte pásztázni.
  Oh, hellóka, Marilyn vagyok! bújt elő s csámpán megindult az alak felé, mire Dante visszarántotta maga mellé. Na, ez fájt ám! Amúgy meg mi bajod, féltékeny vagy?
 Dante nem felelt, csak intett egyet, ezzel arra utalva, hogy maradjon csendben.
  És te ki vagy, ijesztő fazon nagy pisztolyokkal az oldalán? mosolygott az alak.
  Az akiről remélheted, hogy nem öl meg. Kezdhetsz imádkozni, Vámpír.
  Hát... Most, hogy ilyen szépen bemutatkoztatok, én sem maradok ki. Vitam a becses nevem, ami nálunk annyit jelent, "élet". Igen, itt még nem tudták a felmenőim, hogy mennyi embert fogok megfosztani az életnek nevezett szenvedéstől. Azt hitték, jó fiú leszek. Olyan naívak voltak, nem? nézett kérdőn rájuk s a "nem" szócskára emelte a hangsúlyt. Ha nektek ez könnyebb, hívjatok Vitnek. Vagy a ti nyelveteken Victor. Azt hiszem, ez a megfelelője.
  Nekem maradhat a Vit? szólalt meg Miko. Az olyan misztikus.
  Na, tetszik a kislány!
  Bocsi, én foglalt vagyok fonta körül Dantét.
  Tessék? Mi nem is vagyunk együtt! szedte ki magát az előbbi ölelésből. És nem is leszünk, fel tudod ezt végre fogni?
 Mikor rájött, mennyire elcseszte az esélyeit, hogy jobban megismerje az Angyalokat, már késő volt.
  Jajj... Ez kínos nyugtázta Vit.
 Marilyn üvegszemekkel bámult, majd azok a bizonyos üvegek benedvesedtek a könnyektől s a reményt formáló vékony fal ketté repedt benne. Végül a lány egy utolsót belelökve Dantéba elfutott.
  Térj rögtön a lényegre, úgy van... Ügyes vagy, Mr. Tapló. Látod, milyen törékeny szegény.
 Te inkább hallgass. Nyomorult vámpír...
  Na! Nem kell ilyen szavakkal illetni, csak azért, mert mérges vagy! vágta be a hisztis arcát. Egyébként az Angyalok képesek a gondolat olvasásra, és mivel mi Vámpírok is, láttam, hogy Marilyn rajtad nem akarta bevetni ezt az amúgy remek képességet. Szerette volna, ha úgy ismerkedtek meg, mint a normális emberek. Láttam a gondolatait, éreztem az érzéseit... Nagyon szeret téged, pedig egy napja hogy találkoztatok. Szerinted tréfálkozna ilyennel valaki háborúban?
  Milyen bölcs lettél hirtelen, egy másik világban talán el is mehetnél terapeutának. Na, de most utána kéne mennem, igaz? sóhajtott Dante.
  Tanácsolom bólintott komoly arccal, majd egy vigyorral szerte foszlott.
 Dante átvedlette Farkas formáját, s követte Miko illatát. Az õ parfümjét nem nehéz megérezni.
 Csattogott a farkas mancsai alatt a víz, végül egy romhalmazhoz ért. Oda vezetett a szag. Halkan nyitott be, s mihelyt belépett egy zongorát pillantott meg a túlsó fal tövében. Kiskorában sokat járt át a szomszédhoz zongorázni, így rá is ragadt valami tudás.
 Nem törõdött az eredeti céllal, leült a kis állítható bűrülésre s szemlélni kezdte a tárgyat. Ahogy ujjai végigtáncoltak a zongora minden pepita billentyűjén, a különböző hangok más-más érzéseket és emlékeket hoztak felszínre benne. A dühösen csengő mély D-tõl rég nem tapasztalt félelem kezdte gyötörni, mert ilyen frekvencián harangoztak, mikor minden előjel nélkül kitört a háború. Kicsi volt még és tudatlan. A hit cikázott a gondolataiban, hogy meghal. Hogy õ lesz egy a legelsők közül.
 Gyorsan áttért a jobbra elhelyezkedő egy vonalas C-re. Az már jobban tetszett neki, hisz a nyári madarak csiripelésére emlékeztette, amint csipkebogyót szedeget egy fa hűs árnyékában. Talán ajándéknak szánta őket valakinek.
 El is mosolyodott.
 Továbbhúzta kezét, majd óvatosan lenyomta a két vonallal tarkított A-t. Különös. Erre egy olyan gondolat ütötte fel a fejét, melyben csak egy illúzió erejéig volt ideje részt venni; a szerelem. Az undorító rózsaszín ködös szerelem.
 Megdobogtatta a szívét, majd tágra nyílt szemekkel kísérve megállt a légzése.
 Hátra fordult, mert érezte, valami figyeli őt. Marilyn volt az. Egész idő alatt ott állt a mély nosztalgiába zuhant Dante mögött s türelmesen figyelte őt. Az Angyalok ugyebár bírnak olvasni társuk gondolataiban, de ehhez is kell egy úgynevezett kötöttségi szint. Náluk ez megvolt…
 Dante sajnálkozva nézett Marilynre.
  Már mindent tudsz, nem? Tudod, hogy mit gondolok rólad igazából szólalt meg Dante. Meg kettőnkről...
 Rögtön nem felelt, de elpirosodott arca mindent elárult.
  Dante... nyögte könnyekkel szeme sarkában. Még mindig karba tett kézzel ácsorgott a romos padlón s öröm, csalódottság és izgalom burjánzott benne. Miért hazudtál nekem? Hiszen te... látszott, nehéz kimondania, annak ellenére is, mennyire vágyott rá. szeretsz engem...
 Most már csak a könnycseppek földet érése zargatta a kifogástalan csendet, a romhalmazban táborozó lények pedig kerülték a felesleges szódobálást.
 A kőszív végül hangosan megdobbant.
  Figyelj, bármekkora hazugság is, amit kint mondtam, egy háborúban nincs idő romantikázni. Érted?
  Igen. Értem fonta körül magát, majd halványan elmosolyodott. De azért maradhatok melletted?
  Maradhatsz. De komolyan veszed az életet, megértetted?
 Marilyn bólintott, majd elégedettség látszatát keltve kisétáltak az ajtón.
  Látom, megvan a békülési fázis szólította meg őket Vit. Szóval. Melyikőtök vállalja be a tűpárna szerepét? váltogatta pillantását a két lény között.
  Hát én mindig is ki akartam próbálni, milyen ha...
  Marilyn! szakította félbe Dante. Emlékszel? Vedd komolyan az életet!
  Akkor ki lesz a vacsorám? Igazából, ha úgy vesszük... kacagott ördögien. Minek nekem beleegyezés? Kiszívlak én titeket anélkül is, ti említésre se méltó selejtek!
 – Te ugyanakkora selejt vagy, mint mi. Vámpírok fattya – felelt higgadtan Dante.
 Azokat a tébolyban fürdőző tekinteteket soha nem fogják elfelejteni, miket Vit kéjelgő szemeiben láttak. Ahogy a barna íriszeket befertőzte a bíborvörös árnyalat s szájába akkora szemfogak nőttek, hogy már nem bírta csukva tartani azt. Halálosan vágyott a vérre, hogy a nyelve hegyén érezhesse, majd az ütőerekbe harapva magáévá tegye az összeset. Mert semmi nem tudja felülmúlni azt az érzést, mikor a forró vér a torkába ömlik, közben megízleli azt a különleges édes, mégis vas ízű aromát, mely gondolata csak még jobban gerjesztette a támadásra.
Már látom is nyalta végig ajkait. Igen, látom ahogy halálig szívlak titeket! Téged nézett Dantéra. lebénítalak, a lányt pedig harapásommal a gyönyörök gyönyörében részesítem, mintha a mennyországban járt volna. Nyugi, mindketten szép körülmények között haltok meg, arról gondoskodom!
 Marilyn arca piros színbe burkolózott s kis izzadtság cseppek látszottak megcsillanni hófehér nyakán. Izgatott volt, hisz belegondolt, milyen érzés, mikor egy pár idegen fog a nyakába türemkedik. Ijesztő az elgondolás, de a megvalósítást valóban viszonozhatatlan élvezet ötvözi.
  Engem megharaphatsz - hebegte a lány. Én megengedem.
 Dante megdöbbent, majd dühösen biccentett egyet a mellettük tátongó utca felé.
  Meggondolatlan csitri... csúsztatta ki halkan ajkai közt.
 Mintha egy hipnózisba cseppent volna. Ez a könnyed lányka nem is gondolt bele, hogy a halál vár rá a mennyei fogak rejtekében, pedig figyelmeztetve is lett. A hideg kövön elterülő pocsolyákon átgázolva ért el Vithez, hogy egy rövidre fogott pillanatig szemezhessen a halállal, majd hosszú és festett haját a másik oldalra fésülje kezeivel, hogy végre húsában érezhesse a fantázia megtestesült tűhegyes fogait, mik nem csak vérétől, de valószinűleg az életétől is megfosztják majd. Dante igyekezett az utcákat figyelni és nem a féltett kincsére terelni a pillantását, hiszen a lány döntött úgy, hogy felajánlja magát. Igazából ő maga sem tudta megmagyarázni, mit is gondolt, mikor hagyta a halálba sétálni őt.
 Szeme sarkából minimálisan a két lény felé nézett.
 Vit átkarolta a lányt, majd egy heves pillantással kezdett el beszélni hozzá.
 – Akkor most megöllek, jó? – mosolygott Marilynre.
 Marilyn csak bólintott s egy utolsót hátrafordítva fejét Dantéra nézett.
 A fogak kicsit játszottak a lüktető ereket eltakaró bőrrel. Közeli lehelletektől apró vízcseppek keletkeztek rajta, a fiú nyelvét érintette Miko nyakához, mely égetően forró volt, s azt végighúzva a lány arcáig egy csókkal csillapította a jól érezhető félelmet. Erre Marilyn egy olyan állapotba került, mint mikor valaki nyugtatót vesz be, esetleg addig eszi a gyógyszreketet, míg ájolduzásba nem kezd; mondhatni, eksztázisba cseppent. Még egyszer megcsillantak a hófehér fogak, majd beleméllyedtek Marilynbe. Hallani lehetett a csattanást, mikor a húsba fúródnak, ez pedig valljuk meg, van akinek egy álmodozó pillanat, mint például a vérszívó Farkasnak, Danténak.
 A lány bőre már fakultabb és fehérebb volt, mint eredetileg. Szemeiben, mintha üveggolyók foglaltak volna helyet, olyan üres és jelentéktelen tekintete volt, ajkai szürkébe fulladt színéről az élettelenség - halál közeli állapot volt leolvasható. A végtagjai csak lógtak rajta, mondhatni, már azt sem érezte volna, ha elroppantanák az egyiket. Eközben az életét elvevő Vámpír pedig élvezte a helyzetet, a Farkas meg már nem bírta tovább. Mellkasában szíve hevesen megdobbant, mintha azok az üveggolyóként leírható tekintetek megdöfték volna. Egy kiabálással átvedlett Farkas alakjába s vonyítással folytatta azt, már látta, ahogy állkapcsába fogja Vitet és szétroppantja, hogy még egy hangot se bírjon kinyögni. A vadállat elugrott helyéről, de mikor földet ért, nem a kiszemelt áldozata húsát érezte szájában, hanem valami irdatlan fájdalmat a mellkasában... A veszett Farkast szíven lőtték.


2 megjegyzés:

  1. Á, ez nagyon izgalmas! Remélem, még lesz egy jó pár rész, és nem így lesz vége, bár akkor még lenne jó pár lezáratlan ügy. Siessen kend a folytatással!

    VálaszTörlés
  2. Nem semmi, hátborzongatóan sikerült ez a kis szösszenet! Nagyon tetszett, remélem lesz folytatása!

    VálaszTörlés