Szóóóóóval... Első sorban ki kell, hogy emeljem a 18+-os figyelmeztetést, habár csak egy kis tapogatózást teszek a témában. ( Igen, jöhetnek a szídó kommentek, hogy "13 évesen mit tudsz az ilyen dolgokról?!" Bevallom, semmit. Hiszen még nem volt benne részem, de próbálkozni és kiélni a fantáziát, szabad. Nem? c: )
*hamar lezavarja a románcot a 18+-os dologgal, hogy visszatérhessen a régi kerékvágásba* Szolgáljon örömötökre, hogy ez egy jóval hosszabb rész, mint az előzők. Na meg aztán szeretném megköszönni a sok-sok feliratkozót. El sem, hiszem, hogy ennyi emberkének tetszik... Királyok vagytok! c: Na, de nem húzom a szót, jó olvasást, remélem, tetszeni fog nektek!:3
Eddig minden stabilan működött, most meg feltűnik egy jött-ment nőcske és mindent a feje tetejére állít. Szép. Dante remélte, hogy ilyen dologgal soha nem kell megküzdenie, ám most itt a pillanat, hogy eldöntse: Akar-e változtatni az eddigi komor és egyhangú életén vagy beáll a szerelmes párok soraiba? De hagyjuk. Hiszen ezt még korai eldönteni egy pillanat alapján. Valljuk be, egy alapos döntésnek hagyni kell időt, nehogy aztán évek múltán panaszkodhasson magában egy jelentős félrelépés miatt.
Gyorsan és észrevehetően dobogott szíve mélyen a hús-vér testében. Hangosan lehetett hallani, persze csak akkor, ha valaki mellkasának borulva tetteti, hogy álomba szenderedik. Éppenséggel Elya pihentette fejét azon a helyen. Pont ott. Ott, ahol oly hevesen vert a szíve ennek a veszett fenevadnak. Belül szétrepedt az örömtől, de arca mimikáján meglepettség és félelem bújkált a tömérdek pír alatt. Karjaival nem viszonozta az ölelést, inkább futótűz gyorsaságával választotta el magát a nőtől. Nem lökte el, de nem is egy szimpla eltolásról volt szó, mondjuk, hogy figyelmesen és gyengéden arrébb bökdöste. Azaz mutatóujjával ért Elya vállához, melynek hatására el is távolodtak egymástól. Dante arca még mindig vörösen virágzott, míg a lány komoran könnyeket hullajtott gyönyörű szempárjaiból. Dantének csak egy kérdés kaparászott a fejében: Miért sír? Nem akarta látni, ahogy könnyekkel áztatja arcát. Nem akarta, hogy bármi szomorú gondolat burjánzon az agyában. Azt akarta, hogy mosolyogjon, hogy mindig boldog legyen. Mindegy, mi az ára...
Nem tudott megszólalni. Először érezte, hogy benne reked minden egyes kis szócska. Hogy valami elveszi az eszét. Hogy egy érzés jelenleg jobban foglalkoztatja, mint a józan gondolkozás. Ugyan egy perc múlva végre megszólalt, mikor már nem bírta tovabb a bánatos csendet.
– Mondd, miért sírsz?
– Hogy én? Sírok? – kapott oda nedvtől ázott szemeihez. – Tényleg könnyezem... De vajon miért?
– Nekem kéne megmondanom? Vagy mit vársz?
– Nem, csak... nem is vettem észre...
– Mindegy. Menjünk végre. Már biztos aggódnak érted a többiek – terelte a szót.
– És te? Téged nem hiányolnak a Vadászok konferenciáikról?
– Egyedül dolgozom. Hiszen ki akarna együttműködni egy természetfeletti lénnyel...
A beszélgetésnek nem lehetett volna határt szabni, és nem hiszem, hogy a végtelenségig itt akartak társalogni, ezért hamar elindultak. Egy szó sem zavarta meg a nyugodt, mégis aggasztó csendet. Majd odaértek a nagy kapukhoz, mik régen egy szálloda bejárataként szolgáltak. Bár egy része még most is akként működik, hisz valahol a fáradt Vadászoknak is ki kell pihenniük magukat, nem igaz? A recepciós pultnál egy öreg ember terült szét, talán aludt, de a most belépő párt ez csöppet sem zavarta a dolgukban. Elya könyökölt mellé, arra már rögvest felugrott a vén szivar. A parfűmje miatt talán? Érdeklődött, hogy melyik szobában van a gyűlés, majd elment a társa nélkül, ha már lehet így nevezni őket. Dante lehelyezkedett a várakozóknak fenttartott fotelekre, ám a formailag türelmes ülésből hamar fekvő helyzet kerekedett. Szinte már szállingóztak felette a "z" betűk.
– Hé! A felesége az a nő? – szólt oda a recepciós.
– Nem – felelt mélyen a kalapja alá rejtve tekintetét Dante.
– Még nem! Nemde? – nevetett. – Kérnek egy szobát?
– Abból csak nem lehet baj...
– Erről van szó! – ezzel kezébe hajított egy kulcsot. – Szép kilátás és nagy ágy. Sok szerencsét!
Vajon akkor is odaadta volna a kulcsot, ha tudja, hogy Dante igazából nem ember? De felesleges a "volnán" gondolkozni, hisz megkapta, nem? Már csak meg kellett várnia, hogy Elya visszasétáljon az előtértbe és közölhesse a számára rettentően jó hírt: Egy szobában, de még, ha minden jól megy, egy ágyban is fognak aludni! Meglehet, hogy nem csak neki jelent ez jót. Ki tudja. El is aludt még fekvésben. Fél órát aludhatott, mikor egy csábító női hang késztette ébredesre. Viszont, mikor kitárta szemeit, szembesülnie kellett, azzal hogy a nő, aki felébresztette, nem szíve jelenlegi választottja volt. Egy teljesen ismeretlen nőszemély ütötte fel az orrát előtte.
– Ébresztő, álomszuszék!
Úgy beszélt hozzá, mintha már évek óta nemcsak, hogy ismerné, de élettársként lenne jelen az életében. Szakadt fekete masni díszelgett kékrefestett hajában, ingben volt, de gombjai majdnem a feléig el voltak eresztve, így a mély dekoltázsa látszott meg elsőre rajta. Rövid szoknyában, valamint piros kontaklencsével állt Dante előtt. Nem szokványos megjelenés volt, az biztos. Abban is biztos volt, hogy akármeddig él is, ilyet soha többé nem fog látni.
– Ki vagy te? Vagy inkább azt kérdezzem, hogy mi? – tápászkodott fel kábultan.
– Ugyan már! Még soha nem láttál beöltözni valakit?
– Tudtommal a 3. Világháborúban élünk... Nincs most itt az ideje egy személyes farsangnak.
– Milyen gonosz vagy... – hőkölt vissza, majd megszorította karjaiban pihenő plüss állatkáját.
– Miko! - üvöltött ki az eddig zárt ajtó mögül egy szakállas férfi.
– Oh, hívnak – rezzent meg, majd lenézett az élőként kezelt állatra és végigsimította. – Gyere, menjünk!
Nem mindennapi lány... Mire Dante végig futtatott egy kissebb gondolkozás rohamot, el is szállt még fél óra, de akkor már Elya tért vissza hozzá. Teljesen más ruhában volt, mint mikor elment: Egy szinte semmit sem takaró, testhez simuló felső és egy fekete rövidnadrág. De nem az a hosszabb típus, ez mondhatni, már egy fehérneműhöz hasonlított, annyi különbséggel, hogy ez farmerből volt. Sovány kezeivel próbálta takargatni magát, ahol csak tudta, arca pedig már inkább hasonlított egy szép piros almához, mintsem egy emberi taghoz. Abban a hatalmas kabátban, mi találkozásuk pillanatában volt rajta, Dante észre sem vette, mennyire karcsú alkata van, mégis ami jó ha van egy nőn, az bőven akadt rajta is.
– Ne mondj semmit, jó? – csitította.
– Oké. Van egy szoba... Maradunk éjszakára?
– Úgy is fáradt vagyok. Menjünk – fejezte be egy ásítás mellett.
A liftbe szállva még hiánytalan nyugodtság honolt mindkettejükben, ám amint közelebb kerültek a szoba ajtájához mindketten megremegtek, belebizseregtek, elmosolyodtak. Végül eljött a pillanat, mikor már nem csak a gondolat játszott velük, hanem végre élőben is kipróbálhatták magukat az egymás iránt érzett vágyak kimutatásában. De ne szaladjunk ennyire előre! Térjünk vissza oda, mikor félénken kiléptek a liftből, majd lassan, de biztosan eljutottak a 285. szobához. A legfelső emeleten, csodaszép kilástással és gyönyörű belsővel. Ez volt a szálloda legjobb szobája. A hűtőben egy üveg vérvörös bort találtak. Még felbontatlanul. Micsoda szerencse volt az akkor. Dante óvatosan pöccintette ki a dugót az üveg szájából, majd élvezettel töltötte ki az ínycsiklandozó italt a kis üvegpoharakba. Koccintástól remegett meg a levegő, s erőltetett kacagásoktól izzott. Egy kis ismerkedés a mulatság előtt nem árthat, hiszen ha már valaki lefekszik valakivel, akkor tudják legalább egy kicsit, hogy kicsoda is az illető.
– Mi is a neved? – döntögette a pohárban lévő utolsó kortyokat.
– Dante Chole a teljes, de nem szívesen használom a vezetéknevem...
– Értem. Meg sem kérdezem, miért. Nem erőltetem, ha akarod, majd elmondod. És hány éves vagy? Azt még nem mondtad.
– Tízenkilenc. Meglepődtél? – fakadt egy visszafogott ferde mosolyra.
– Egy kicsit, de mégis kellemes meglepetés. Én húszonnégy vagyok, bár fáj bevallanom...
Ismételten eluralkodott a csend, de ez más volt, mint eddig. Nem a megszokott kínos némaság szerepe töltötte meg a levegőt. Csak bámultak egymás szemébe, majd egy merész pillanatban ajkuk összetapadt. Meglepő, de a kezdeményező Dante volt. Soha nem volt ilyennel dolga még korábban, de tetszett neki ez az érzés. Jó volt szerelmesnek lenni végre.
Mindkettejükben forrón izzott a vágy, főleg mikor már nyelvükkel is érzékeltették, mennyire oda vannak a másikért. Habozás nélkül keveredett a nyáluk ficegő nyelvük segítségével. Áttapogatták egymás száját s minden kis szegletüket. A lány nyögve eresztett könnyeket, miket Dante gondosan lenyalt arcáról még mielőtt lecseppenhettek volna a még rajtuk elhelyezkedett ruhákra. Elya lassan engedett a vadul vetkőztetni próbáló kezeknek, ám túl sok volt benne a vágy, amit csak egy ilyen mocskos akcióval lehet csillapítani. Csiklandozta fehér bőrét a ruha, amint lekerült róla, ezért néha belenevetett az érzéki csókba. Viszont ezek a vadócul elejett kacajok méginkább gerjesztették Dantét, így hamar rátért a következő lépésre, ami a különleges helyek tapogatása volt. Eddig a lány arcán pihenő tenyerek elindultak a nyakán, végigsimítottak az egész testén, majd visszatértek a melleihez. Ott megállapodtak, hogy vadítóan kezdhessenek markolászásukba. Mindketten ugyanannyira élvezték a dolgot, ez viszont csak az egyikőjükön látszott meg: Mégpedig Dantén. Elya nem látta, de mivel időközben Dante ölébe keveredett, megérezte. Mit tehetett abban a pillanatban? A fiú példáját követve neki is útnak indultak a kezei. Lefelé. Oda, arra pontra, ahol az izgatottság kimutatójával találkozhat. Szépen, finoman indult meg a simogatás, bár ez csakhamar erotikus mozgássá vált. Most hallotta először, ahogy Dante felnyög. Aranyosnak találta a szelíd fenevad hangját. Végre odaértek, ahonnan már nincs menekvés. Dante a lány combjait fogva hátralökte és csókolásukba kezdett. Elya csak fogta a száját és annyira elpirult, amennyire életében még soha. Simítások, csókok, nyögések és izzadtságuktól fülledt a levegő. Most el kell távolítani azt a rohadt szűkös farmert. Igaz, hogy abban is szédítően mutatott, de valljuk meg, hogy nélküle jobb. Szinte szétszorította Emilya combjait ez a ruhadarab, ezért ő is örült, mikor nagynehezen sikerült leráncigálni róla. Így ott álltak egymással szemben egy szál fehérneműben. Nem elég. Azt is le kell venni a szórakozáshoz. Ezzel a tudattal fogott neki a kis csipkés fekete melltartó gombolásához. Feltűnően átlátszó volt az a darab... A lány tiszta piros fejjel nyögött egyett, majd odakapott a melleihez, hogy eltakarja őket. Dante pedig a hasához hajolva kezdte kényeztetni, a második legérzékenyebb helyen csókolgatta. Ezután lassan felfelé csúszott, a kezei pedig Elyáéhoz értek. Megmarkolta a tenyerét, kicsit megsimogatta, nyugtatgatta a lányt, hogy levarázsolja a látványt gátló tagokat. Meglepően hamar sikerrel is járt, hisz Emilya engedett s sikerült elhúzni testétől a végtagokat. Mindkét kezét hátrafogta, letapasztotta az ágytakaróra, majd úgy igyekezett egyre feljebb és feljebb. Végül elért odáig, hogy szemeik egy szinten villogjanak. Abban a pillanatban mindketten elbizonytalanodtak és megálltak egy másodpercre. Ez ismét az a kínos csend volt, amit mindketten utáltak és legszívesebben elhessegettek volna az életükből. Ezt viszont Elya szakította meg: Leszorított kezei ellenére fejét felnyomta amennyire csak tudta, így lopott egy újabb csókot a fiútól. Újra elindította a játékot, mintha valaki az előbb megnyomta volna a "stop" gombot, Elya pedig lázadva visszaadta volna az időnek azt a mozgást, amit megérdemel. Dante egyik karja újfent végigvándorolt az alatta fekvő testen, majd megállt az utolsó ruhadarabnál. Akkor elválasztotta magát a másik ajkaktól és szerelme szemébe nézett. Mintha a beleegyezésre várt volna. Mintha azt kérdezte volna, hogy "Biztos akarod?". Emilya bólintott egy kisebb mosoly mellett, erre Dante repesve kezdett neki a további vetkőztetéshez. Először kicsit áttapogatta, majd belül is simítgatott egy kicsit. Izgató volt a csupasz csúszós bőr nyújtotta érzés. Majd kihúzta ujjait a szoros fehérnemű alól, hogy még egy pinduri kis túrát tehessen a felszínén. Merészen kapott oda a leggerjesztőbb részhez és ingerlő hatással indult neki a - bármilyen furcsán hangzik is - "szeretgetésnek". Érdekes, milyen türelmes volt eddig. A képzelgéseiben ilyenkor már rég a tettek mezejére lépett. Itt is igazat nyer, hogy jobb nem elsietni a dolgokat. Most már Elya állította meg a tenyereit és húzta vissza, hogy fejezze be a vetkőztetést. Mit tehetett? Engedelmeskednie kell, habár ez nem csak a másik fél számára volt jó döntés.
A padlón ruhák hevertek, mintha szőnyegnek lennének lerakva. Az ágyon két lény, akik tűrőképességük határán voltak már. Ne ragozzuk tovább a szót, térjünk a lényegre. Csupaszon feküdtek egymáson. Izzadtságuk csepp formájában csillant meg feszes testükön. Hangos nyögések közepette járt ki-be a levegő a tüdejükből. Egy két kényeztető csók csillapítás képpen, majd jöhet a döfés. A szó szerinti döfés, melyre mindketten vártak egész éjjel. A pillanat, mikor végre egymásé lesz a páros, mikor már minden mindegy, mikor eldől, hogy tényleg szeretik-e a másikat... Kiabálás. Olyan, akár egy halálkiáltás, mintha valakit ölnének. De bőven volt abban a hangban élvezet is. Dante annak ellenére, hogy már vágyainak csillapítása közben járt, tényleg a határain volt. Egy óvatlan, kósza gondolat, és sok sok izgató érzés elég ahhoz, hogy átváltozzon. Meglepő lehet, mikor egy erotikus játszma közben a partnered átalakul valami mássá. Nem? Egy vérengző fenevad, aki most már kutya módjára elégíti ki a szerelmének gondolt nőt. Egy cseppet sem zavarja ez Elyát? Nem. Sőt még élvezi is! Mindegy, milyen formában, de ez Dante. Akkor meg mi baj lenne? Minden kis pillanatát kiélvezték, kipróbálták, amit eddig nem mertek és választ kaptak megannyi megválaszolatlan kérdésükre ezzel kapcsolatban. De jobb is így, hogy maguk tapasztalták s találták meg a feleletet. A lány üvöltve ölelte át a vadállatot maga felett, majd könnyekkel kibújva szemei alatt szólalt meg:
– Dante... én... nem bírom... tovább... – mondta és leengedte karjait a fiú hátáról. Becsukta szemeit, lihegett mint egy fáradt kutya, arca pedig piros volt. Dante abba hagyta a gyötrést. Ahogy a lány arcára nézett visszanyerte régi, emberi alakját. Ahogy megérezte a melegséget sugárzó levegőt, mi Elya tüdejéből szökött fel, ahogy meglátta azt az ártatlan arcot, ami inkább egy kislányéhoz hasonlított... A veszett állatból egy elégedett ember lett. Végre azt érezte, hogy örült, amiért a pengék nem okozták a halálát anno. Örült, hogy része lehetett egy ilyen dolognak.
Legördült a megdolgozott testről, csókot nyomott homlokára, majd az alvó Afrodité fülébe súgta:
– Szeretlek...
Habár nem hallotta, mégis csalt egy kis mosolyt az arcára ez az egyetlen szó.
Vajon akkor is odaadta volna a kulcsot, ha tudja, hogy Dante igazából nem ember? De felesleges a "volnán" gondolkozni, hisz megkapta, nem? Már csak meg kellett várnia, hogy Elya visszasétáljon az előtértbe és közölhesse a számára rettentően jó hírt: Egy szobában, de még, ha minden jól megy, egy ágyban is fognak aludni! Meglehet, hogy nem csak neki jelent ez jót. Ki tudja. El is aludt még fekvésben. Fél órát aludhatott, mikor egy csábító női hang késztette ébredesre. Viszont, mikor kitárta szemeit, szembesülnie kellett, azzal hogy a nő, aki felébresztette, nem szíve jelenlegi választottja volt. Egy teljesen ismeretlen nőszemély ütötte fel az orrát előtte.
– Ébresztő, álomszuszék!
Úgy beszélt hozzá, mintha már évek óta nemcsak, hogy ismerné, de élettársként lenne jelen az életében. Szakadt fekete masni díszelgett kékrefestett hajában, ingben volt, de gombjai majdnem a feléig el voltak eresztve, így a mély dekoltázsa látszott meg elsőre rajta. Rövid szoknyában, valamint piros kontaklencsével állt Dante előtt. Nem szokványos megjelenés volt, az biztos. Abban is biztos volt, hogy akármeddig él is, ilyet soha többé nem fog látni.
– Ki vagy te? Vagy inkább azt kérdezzem, hogy mi? – tápászkodott fel kábultan.
– Ugyan már! Még soha nem láttál beöltözni valakit?
– Tudtommal a 3. Világháborúban élünk... Nincs most itt az ideje egy személyes farsangnak.
– Milyen gonosz vagy... – hőkölt vissza, majd megszorította karjaiban pihenő plüss állatkáját.
– Miko! - üvöltött ki az eddig zárt ajtó mögül egy szakállas férfi.
– Oh, hívnak – rezzent meg, majd lenézett az élőként kezelt állatra és végigsimította. – Gyere, menjünk!
Nem mindennapi lány... Mire Dante végig futtatott egy kissebb gondolkozás rohamot, el is szállt még fél óra, de akkor már Elya tért vissza hozzá. Teljesen más ruhában volt, mint mikor elment: Egy szinte semmit sem takaró, testhez simuló felső és egy fekete rövidnadrág. De nem az a hosszabb típus, ez mondhatni, már egy fehérneműhöz hasonlított, annyi különbséggel, hogy ez farmerből volt. Sovány kezeivel próbálta takargatni magát, ahol csak tudta, arca pedig már inkább hasonlított egy szép piros almához, mintsem egy emberi taghoz. Abban a hatalmas kabátban, mi találkozásuk pillanatában volt rajta, Dante észre sem vette, mennyire karcsú alkata van, mégis ami jó ha van egy nőn, az bőven akadt rajta is.
– Ne mondj semmit, jó? – csitította.
– Oké. Van egy szoba... Maradunk éjszakára?
– Úgy is fáradt vagyok. Menjünk – fejezte be egy ásítás mellett.
A liftbe szállva még hiánytalan nyugodtság honolt mindkettejükben, ám amint közelebb kerültek a szoba ajtájához mindketten megremegtek, belebizseregtek, elmosolyodtak. Végül eljött a pillanat, mikor már nem csak a gondolat játszott velük, hanem végre élőben is kipróbálhatták magukat az egymás iránt érzett vágyak kimutatásában. De ne szaladjunk ennyire előre! Térjünk vissza oda, mikor félénken kiléptek a liftből, majd lassan, de biztosan eljutottak a 285. szobához. A legfelső emeleten, csodaszép kilástással és gyönyörű belsővel. Ez volt a szálloda legjobb szobája. A hűtőben egy üveg vérvörös bort találtak. Még felbontatlanul. Micsoda szerencse volt az akkor. Dante óvatosan pöccintette ki a dugót az üveg szájából, majd élvezettel töltötte ki az ínycsiklandozó italt a kis üvegpoharakba. Koccintástól remegett meg a levegő, s erőltetett kacagásoktól izzott. Egy kis ismerkedés a mulatság előtt nem árthat, hiszen ha már valaki lefekszik valakivel, akkor tudják legalább egy kicsit, hogy kicsoda is az illető.
– Mi is a neved? – döntögette a pohárban lévő utolsó kortyokat.
– Dante Chole a teljes, de nem szívesen használom a vezetéknevem...
– Értem. Meg sem kérdezem, miért. Nem erőltetem, ha akarod, majd elmondod. És hány éves vagy? Azt még nem mondtad.
– Tízenkilenc. Meglepődtél? – fakadt egy visszafogott ferde mosolyra.
– Egy kicsit, de mégis kellemes meglepetés. Én húszonnégy vagyok, bár fáj bevallanom...
Ismételten eluralkodott a csend, de ez más volt, mint eddig. Nem a megszokott kínos némaság szerepe töltötte meg a levegőt. Csak bámultak egymás szemébe, majd egy merész pillanatban ajkuk összetapadt. Meglepő, de a kezdeményező Dante volt. Soha nem volt ilyennel dolga még korábban, de tetszett neki ez az érzés. Jó volt szerelmesnek lenni végre.
Mindkettejükben forrón izzott a vágy, főleg mikor már nyelvükkel is érzékeltették, mennyire oda vannak a másikért. Habozás nélkül keveredett a nyáluk ficegő nyelvük segítségével. Áttapogatták egymás száját s minden kis szegletüket. A lány nyögve eresztett könnyeket, miket Dante gondosan lenyalt arcáról még mielőtt lecseppenhettek volna a még rajtuk elhelyezkedett ruhákra. Elya lassan engedett a vadul vetkőztetni próbáló kezeknek, ám túl sok volt benne a vágy, amit csak egy ilyen mocskos akcióval lehet csillapítani. Csiklandozta fehér bőrét a ruha, amint lekerült róla, ezért néha belenevetett az érzéki csókba. Viszont ezek a vadócul elejett kacajok méginkább gerjesztették Dantét, így hamar rátért a következő lépésre, ami a különleges helyek tapogatása volt. Eddig a lány arcán pihenő tenyerek elindultak a nyakán, végigsimítottak az egész testén, majd visszatértek a melleihez. Ott megállapodtak, hogy vadítóan kezdhessenek markolászásukba. Mindketten ugyanannyira élvezték a dolgot, ez viszont csak az egyikőjükön látszott meg: Mégpedig Dantén. Elya nem látta, de mivel időközben Dante ölébe keveredett, megérezte. Mit tehetett abban a pillanatban? A fiú példáját követve neki is útnak indultak a kezei. Lefelé. Oda, arra pontra, ahol az izgatottság kimutatójával találkozhat. Szépen, finoman indult meg a simogatás, bár ez csakhamar erotikus mozgássá vált. Most hallotta először, ahogy Dante felnyög. Aranyosnak találta a szelíd fenevad hangját. Végre odaértek, ahonnan már nincs menekvés. Dante a lány combjait fogva hátralökte és csókolásukba kezdett. Elya csak fogta a száját és annyira elpirult, amennyire életében még soha. Simítások, csókok, nyögések és izzadtságuktól fülledt a levegő. Most el kell távolítani azt a rohadt szűkös farmert. Igaz, hogy abban is szédítően mutatott, de valljuk meg, hogy nélküle jobb. Szinte szétszorította Emilya combjait ez a ruhadarab, ezért ő is örült, mikor nagynehezen sikerült leráncigálni róla. Így ott álltak egymással szemben egy szál fehérneműben. Nem elég. Azt is le kell venni a szórakozáshoz. Ezzel a tudattal fogott neki a kis csipkés fekete melltartó gombolásához. Feltűnően átlátszó volt az a darab... A lány tiszta piros fejjel nyögött egyett, majd odakapott a melleihez, hogy eltakarja őket. Dante pedig a hasához hajolva kezdte kényeztetni, a második legérzékenyebb helyen csókolgatta. Ezután lassan felfelé csúszott, a kezei pedig Elyáéhoz értek. Megmarkolta a tenyerét, kicsit megsimogatta, nyugtatgatta a lányt, hogy levarázsolja a látványt gátló tagokat. Meglepően hamar sikerrel is járt, hisz Emilya engedett s sikerült elhúzni testétől a végtagokat. Mindkét kezét hátrafogta, letapasztotta az ágytakaróra, majd úgy igyekezett egyre feljebb és feljebb. Végül elért odáig, hogy szemeik egy szinten villogjanak. Abban a pillanatban mindketten elbizonytalanodtak és megálltak egy másodpercre. Ez ismét az a kínos csend volt, amit mindketten utáltak és legszívesebben elhessegettek volna az életükből. Ezt viszont Elya szakította meg: Leszorított kezei ellenére fejét felnyomta amennyire csak tudta, így lopott egy újabb csókot a fiútól. Újra elindította a játékot, mintha valaki az előbb megnyomta volna a "stop" gombot, Elya pedig lázadva visszaadta volna az időnek azt a mozgást, amit megérdemel. Dante egyik karja újfent végigvándorolt az alatta fekvő testen, majd megállt az utolsó ruhadarabnál. Akkor elválasztotta magát a másik ajkaktól és szerelme szemébe nézett. Mintha a beleegyezésre várt volna. Mintha azt kérdezte volna, hogy "Biztos akarod?". Emilya bólintott egy kisebb mosoly mellett, erre Dante repesve kezdett neki a további vetkőztetéshez. Először kicsit áttapogatta, majd belül is simítgatott egy kicsit. Izgató volt a csupasz csúszós bőr nyújtotta érzés. Majd kihúzta ujjait a szoros fehérnemű alól, hogy még egy pinduri kis túrát tehessen a felszínén. Merészen kapott oda a leggerjesztőbb részhez és ingerlő hatással indult neki a - bármilyen furcsán hangzik is - "szeretgetésnek". Érdekes, milyen türelmes volt eddig. A képzelgéseiben ilyenkor már rég a tettek mezejére lépett. Itt is igazat nyer, hogy jobb nem elsietni a dolgokat. Most már Elya állította meg a tenyereit és húzta vissza, hogy fejezze be a vetkőztetést. Mit tehetett? Engedelmeskednie kell, habár ez nem csak a másik fél számára volt jó döntés.
A padlón ruhák hevertek, mintha szőnyegnek lennének lerakva. Az ágyon két lény, akik tűrőképességük határán voltak már. Ne ragozzuk tovább a szót, térjünk a lényegre. Csupaszon feküdtek egymáson. Izzadtságuk csepp formájában csillant meg feszes testükön. Hangos nyögések közepette járt ki-be a levegő a tüdejükből. Egy két kényeztető csók csillapítás képpen, majd jöhet a döfés. A szó szerinti döfés, melyre mindketten vártak egész éjjel. A pillanat, mikor végre egymásé lesz a páros, mikor már minden mindegy, mikor eldől, hogy tényleg szeretik-e a másikat... Kiabálás. Olyan, akár egy halálkiáltás, mintha valakit ölnének. De bőven volt abban a hangban élvezet is. Dante annak ellenére, hogy már vágyainak csillapítása közben járt, tényleg a határain volt. Egy óvatlan, kósza gondolat, és sok sok izgató érzés elég ahhoz, hogy átváltozzon. Meglepő lehet, mikor egy erotikus játszma közben a partnered átalakul valami mássá. Nem? Egy vérengző fenevad, aki most már kutya módjára elégíti ki a szerelmének gondolt nőt. Egy cseppet sem zavarja ez Elyát? Nem. Sőt még élvezi is! Mindegy, milyen formában, de ez Dante. Akkor meg mi baj lenne? Minden kis pillanatát kiélvezték, kipróbálták, amit eddig nem mertek és választ kaptak megannyi megválaszolatlan kérdésükre ezzel kapcsolatban. De jobb is így, hogy maguk tapasztalták s találták meg a feleletet. A lány üvöltve ölelte át a vadállatot maga felett, majd könnyekkel kibújva szemei alatt szólalt meg:
– Dante... én... nem bírom... tovább... – mondta és leengedte karjait a fiú hátáról. Becsukta szemeit, lihegett mint egy fáradt kutya, arca pedig piros volt. Dante abba hagyta a gyötrést. Ahogy a lány arcára nézett visszanyerte régi, emberi alakját. Ahogy megérezte a melegséget sugárzó levegőt, mi Elya tüdejéből szökött fel, ahogy meglátta azt az ártatlan arcot, ami inkább egy kislányéhoz hasonlított... A veszett állatból egy elégedett ember lett. Végre azt érezte, hogy örült, amiért a pengék nem okozták a halálát anno. Örült, hogy része lehetett egy ilyen dolognak.
Legördült a megdolgozott testről, csókot nyomott homlokára, majd az alvó Afrodité fülébe súgta:
– Szeretlek...
Habár nem hallotta, mégis csalt egy kis mosolyt az arcára ez az egyetlen szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése